Divatos kultúra

Ha vasárnap, akkor színház!

Ígértem, hogy a hétvége még biztosan francia mámorban úszik, így szeretnék ajánlani nektek egy Marc Camoletti színdarabot, amelynek címe: Boeing Boeing – Leszállás Párizsban.

A darabot a Thália Színházban adják, legközelebb október 23-24-én (többek között Pindroch Csaba, Schell Judit és Molnár Piroska főszereplésével). Egy szórakoztató, fiatalos darab, sok-sok félreértéssel és humorral. Aki szeretné a hét minden stresszét kiadni magából, és tiszta lappal indítani az újat, annak mindenképpen ajánlom. TV-t majd akkor is nézhetünk, ha már betemetett minket a hó! 😉

Jómagam egészen kicsi korom óta járok színházba (persze akkor még inkább vittek, mint jártam. :D) , és emlékszem, hogy abban az időben még mindenki gyönyörűen kiöltözött egy-egy előadásra, és elképzelhetetlen volt, hogy valaki farmerban vagy strandpapucsban jelenjen meg egy darabon. Sajnos nagyon szomorúan konstatáltam az utóbbi években, hogy mára ez a tendencia teljesen a visszájára fordult, és rengetegen úgy jelennek meg az előadásokon, mint akik leugrottak egy fagyiért a sarokra.

Remélem, a mi közösségünk az elegáns színházba-járók táborát gazdagítja, amihez természetesen dukál egy elegáns kiegészítő is. 🙂 Ehhez pedig mi mást ajánlhatnék, mint a párizsi kollekcióm egyik kedvenc darabját – amely épp Párizs nevét viseli.

Amennyiben kedvet kaptatok a színdarabhoz, úgy kívánok Nektek jó szórakozást! Ha mást néznétek / néztetek meg, úgy arról pedig szívesen olvasnék beszámolókat, kritikákat! (Szeretném szélesíteni a megnézendő darabok listámat ugyanis.)

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..