Bár nem ismerem előre a kézműves kihívás többi napjának a feladatát, mégis úgy érzem, hogy ez a mai vízválasztó lesz. Kemény téma fog következni, de úgy érzem, hogy ha már napról-napra egyre nagyobb részt ismertek meg belőlem, akkor ez szervesen hozzátartozik.
Ennek a kézműves kihívásnak számomra nagyobb jelentősége van, mint pusztán a kézműves termékek promotálása.
Elmesélek Nektek egy rövid történetet, amivel könnyebben át tudom adni a mai üzenetemet.
A sors úgy hozta, hogy 2002-ben cserediákként egy tanévet Kanadában tölthettem, ahol életem első kultúrsokk-élménye ért. Első iskolanapom reggelén, megérkeztem a helyi járattal a sulihoz, majd leszállva a buszról a buszsofőr utánam kiáltott: „Legyen szép napja, kisasszony!” Hátranéztem, és egy őszinte mosollyal – mint aki érzi, hogy a szívem a torkomban dobog, és fogalmam sincs, hogy mi vár rám aznap – elindított az iskola kapuja felé. Mai napig látom magam előtt azt a kedves nagypapa arcot, ami minden redőjében azt sugallja, hogy minden rendben lesz; holnap találkozunk. 🙂 Ezek után már kevésbé volt sokkoló, amikor az óriás szupermarketben a kasszánál álló fiatalember mosolyogva megkérdezte, hogy vagyok és milyen napom volt; mit szólok ehhez a szikrázó napsütéshez 5 hónap fogcsikorgató hideg és hó után. Megannyi hasonló pozitív élményről tudnék még beszámolni, de ideje áttérni a mai témánkra.
Hazatértem után egy még nagyobb kultúrsokk fogadott, amikor a buszsofőr nemhogy nem kívánt szép napot, de úgy téve, mintha ott se lennék, megállás nélkül elhúzott mellettem a megállóban. Majd a boltban rám förmedtek, mert az előttem lévő vásárló termékét lehagyva az én kosaramhoz csapták, és miután kértem, hogy sztornózzák, kategorikusan elutasítottak, mondván túl sok plusz munkával jár. Megannyi hasonló negatív élményről tudnék még beszámolni, de jöjjön a lényeg!
Amilyen könnyű egy pozitív élményhez / helyzethez hozzászokni, éppolyan nehéz egy negatívhoz. Szerencsés genetikámnak köszönhetően legalább 10 évvel fiatalabbnak nézek ki a koromnál, így 17 év eltelte után is egy ostoba, mihaszna gyerekként kezelnek, amikor bevásárolni megyek. (Nem titok, ebből kifolyólag utálok vásárolni – még nő létemre is.)
Most már igazán elárulhatnám, hova akarok kilyukadni, igaz!? 😀
Egyéni vállalkozóként az az érdekes helyzet állt elő, hogy most én állok a „felszolgáló pult” másik oldalán. Kézművesként lehetőséget kaptam arra, hogy egy pozitív vásárlói élményt adjak mindenkinek, aki kapcsolatba lép velem. Ehhez pedig nem elég egy tetszetős kézműves ékszer gondosan becsomagolva egy bájos kis dobozkába. A vásárlói élményhez legalább annyira hozzátartozik az is, ahogy ez az ékszer eljut a tulajdonosához. Ha már az élet úgy hozta, hogy személyesen tőlem tudtok vásárolni, akkor a célom nem csupán az, hogy kifogástalan ékszereket kapjatok, hanem az is, hogy mindezt jó érzéssel vegyétek át, majd viseljétek.
Szent meggyőződésem, hogy az emberséges, tisztelettudó, méltó eladói kultúra kialakításához a sok apró pozitív vásárlói élményen át vezet az út. Tegyünk azért, hogy ez létrejöhessen!
