Előző posztomban az on-line kézműves jelenlétről írtam nektek és azt ecseteltem, hogy vajon mennyi az elég ebből a jelenlétből? A mai posztomban ígértem, hogy ismét kicsit személyesebbre veszem a hangot, és ez így is lesz. 😉
Az on-line jelenlét nem csupán a marketingről és eladásról szól, ami eddigi életem folyamán elég messzire elkerült. Ez egy olyan személyiség-fejlesztő folyamat is egyben, ami felér több év önismereti kurzussal és life-coach tanácsadással.
Már óvodás koromban is a sikító frász jött rám, amikor az összes anyuka és nagymama feszült figyelemmel hallgatta, ahogy nem éppen kellemes énekhangomon próbálok valami énekhez hasonló dolgot előadni anyák napján. Mindig én voltam az a lány, aki miatt nem sikerülhetett egyetlen előadás sem sírdogálás nélkül. Ezek a pillanatok annyira mélyen beleivódtak a tudat alattimba, hogy utána egész életemben kényesen kerültem azokat a helyzeteket, amikben nekem bármit is elő kelljen adnom, bárki elé is ki kelljen állnom. Ebből kifolyólag mindig olyan hivatást és munkát választottam magamnak, ami mögé elbújhatok. Így lettem tervező-elemző vagy éppen készlet-könyvelő.
De a világ azoknak kedvez, akik ki mernek bújni a kis védőhálójuk mögül és büszkén mutatják be azt, amit eddig elértek. A világ az extrovertált embereké, mert ők azok, akik nem csak az asztaluk mellett, csukott ajtók mögül bátrak, hanem mindezt ki merik kiáltani a nagyvilágba.
Introvertált anti-marketinger
Hogyan lehet számunkra, introvertált emberek számára, egy ilyen világot meghódítani, és helyet parancsolni a sorok közt? Hogyan marketingezzen egy vérbeli “anti-marketinger”? Nos, ezt a folyamatot még én is csak most tanulom, sőt… valójában a munka elején járok, de már most érdekes folyamatok indultak meg bennem egy-egy bejegyzés megírása után. A veletek való kommunikáció segít önmagamat, az élethelyzetemet, a munkámat kívülről szemlélni, és ezáltal sokkal reálisabban látni a dolgokat. Ez egy nagy eredmény, amit valószínűleg sosem értem volna el, ha továbbra is a számítógép monitora mögött ülnék, és a századik grafikont készíteném a szokásos havi meetingemre az éppen aktuális teljesítmény-mutatókkal.
Írni mindig is szerettem, ahogy olvasni is, de beengedni másokat a fejembe már kevésbé. A Valentin-napi posztom megírása után döbbentem rá, hogy tulajdonképpen mit is nyerek azzal, ha elbújok? Lehet, hogy egy számomra kellemetlen pillanat másoknak mosolyt csalt az arcára, de hiszen nekem is! Élvezettel számoltam be első valódi Valentin-napi élményemről, és ha ezzel másoknak is szereztem egy kellemes pár percet, nem is kívánhatnék többet!
Az ékszereimmel is ugyanez a helyzet. Az ékszerek apró gondolat-cseppek, apró emlékképek belőlem, amelyek egy tárgyban kelnek életre és töltődnek fel újabb emlékekkel, immáron új tulajdonosuk mellett, akik aztán továbbadják lányaiknak, keresztlányaiknak, unokáiknak. Mi mind egyetlen történet részei vagyunk, és ahhoz, hogy ez a történet a lehető legszebb és legkerekebb legyen, mindenki meséjére szükség van.
Pár hónappal ezelőtt láttam egy videót az interneten, ami nagyon megérintett. A videó arról szólt, hogy ismeretlen emberek élete hogyan fonódik egymásba és hoz olyan változásokat, amelyek később egész életünkre hatással lehetnek.
Bemásolom ide a videót. Mivel eredetileg egy dán kezdeményezésről van szó, így a videó angol felirattal érhető el. Aki ért angolul, mindenképpen nézze meg! Nekem még mindig elszorul a torkom a végére, pedig már egy tucatszor megnéztem.
Ti kinek mondanátok hálát, ha egy csodatévő a világ végéről is előkerítené az illetőt ,és ott állhatnátok vele szemben, a kör közepén? A kommenteket várom a Facebook-bejegyzés alatt!
…
Legyen ez a végszó mára, csütörtökön várlak vissza titeket az oldalon egy újabb poszttal!
